Skip és SF

Ha augusztus húsz, akkor István a király. Illetve István, a király. Ha máskor nem, legalább ilyenkor megnézem a művet, valamelyik (nem kereskedelmi) tévécsatorna úgyis leadja.

Az idei adás érdekessége a „válogatott” előadók színre lépése volt; a résztvevők kieséses, zsűris, szavazós rendszerben maradtak talpon, és tényleg az adott szerepre leginkább megfelelő személy játszhatta az időtálló karaktereket. Ki is tettek magukért, profi módon oldották meg a dolgukat. Persze az ember hajlamos ilyenkor összehasonlítani. És tényleg: bár tudom, hogy Feró, Bill és Vikidál elérhetetlen magasságba tette a lécet, azért valaki átugorhatná már, mint ahogy az Istvánt játszó alak tette.

Elveimmel ellentétben az idén nem vártam meg az előadás végét, mennem kellett a várba, ahol Bikini koncert szórakoztatta az egybegyűlteket. Jó sokan voltunk, karonülőtől az őszes halántékúig, hézagmentesen kitöltöttük a várudvart. Kicsit tartottam a dologtól, Dénagy mégiscsak nagypapakorú már, meg aztán jó tíz éve belefutottam egy tátogós hakniba is. De nem kellett csalódnom. Lajos magára rángatta a bőrnacit, és a régi fényében pompázott. Előkerültek a régi slágerek, meg pár, számomra ismeretlen új dal is. Külön élvezet volt a szólógitáros srác virtuóz játéka. A végén még a polgármesterünk is színpadra állt, és meghallgathattuk a Közeli helyeken duett-verzióját (képzeljétek el ugyanezt demszkyvel…).

Mára bedugult a fülem, fáj a torkom és másnapos vagyok.

Réges-régen, egy távoli hegyen egy ősember-család vándorolt. Elöl ősapa haladt, hátára szíjazva egy nyarat látott ősgyermekét, mögöttük ősanya viaskodott a vad vegetációval.

Az ősemberek megéheztek. Ősapuka ehető állatot nem látott a környéken, ezért a gondosan eltárolt készletből falatozott a család. Ősanyuka ügyesen botra tűzte a kolbász-, szalonna- és hagymadarabkákat, míg ősapa köveket, fadarabokat gyűjtött, majd nagy szakértelemmel tüzet gyújtott. Ősbaba, kihasználva ősszülei elfoglaltságát, mindenféle szerves anyagot igyekezett a szájába tömni.

Ősembereink jól érezték magukat.

Imígyen belakmározva a távozás mellett döntöttek. A hegyoldalról lefelé tartva hőseinket egy őstulok quados majdnem halálra gázolta. Az őscsalád visszatért a civilizációba.

Egy ilyen blog megalkotása egyszerű dolog. Csak téma kell hozzá, meg némi hajlandóság az írásra.

Akkor van baj, ha az ember alkotói válságban szenved, magyarán nincs miről írnia. Erre mondanák az okosok, hogy akko’ biz nem kell írni. De hát én azt tenném. És ilyenkor jött a megváltó gondolat, miszerint az elvetélt ötleteket gyűjtöm egy csokorba.

Az Elvetélt Ötletek Bejegyzése azért jó, mert a zuhanyzás, evés, ivás, satöbbi közben felmerült, később továbbgondolt és reménytelennek ítélt gondolatok is helyet kaphatnak; egyenként szerencsétlenek örökre a koponyám rejtekében várnák lassú feledésüket, így meg talán termékeny talajra hullanak, hátha valaki más kihámoz belőlük valami hasznosíthatót.

Ha már így bevezettem a témát (és talán kedvet is csináltam a továbbolvasáshoz), lássuk, miről is szól az EÖB, ami első hallásra még az öklendezés hangutánzására is alkalmasnak tűnhet*.

Az elmúlt héten nagy sikert arató, pontosabban jókora blogozó aktivitást kiváltó bejegyzés a „kiarossebreishasonlítok” honlap felfedezése kapcsán íródott. Persze azonnal megnéztem, fizimiskám mely hírességgel hozható látszólagos kapcsolatba. Bár nem vagyok büszke rá, megemlítem, hogy Jack Nicholson került az első helyre. Azonnal meg is akartam osztani a közösséggel, de hát a többiek frappáns bejegyzéseit látva lettem róla. Viszont továbbgondoltam az elképzelést, és kitaláltam valamit, ami sajnos az EÖK-ben végezte.

Az ugye egyszerű, hogy mindenki feltölti a legdögösebbnek vélt képét az oldalra. Az törvényszerűen kidob egy listát, miszerint bizonyos jellegzetességek valamely celeb adataira emlékeztetik. Viszont. Fordítsuk meg a folyamatot, jelöljünk ki egy hírességet, akár másnak is, úgy izgalmasabb, majd készítsünk magunkról fotót, hogy hasonlítson rá. Teszem azt a feladat Patrick Swayze hasonmás-verseny; ahol olyan felvételt kéne készíteni, ahol a Ghost sztárjára hasonlítunk.

Részrehajlás kizárva: a program dönti el, hogy télleg sikerült-e patrik-pofát vágnunk. Ez a koraikelés-zuhanyzás alatt falrengető elgondolásnak tűnt; később, a munkahelyre kocsikázás közben már elvetettem. Szal igazi EÖB.

(a bejegyzés írása előtt több elvetélt ötletet akartam megemlíteni. azonban az eltelt idő, és a borospalac ürülése megállásra késztet).

*némi analógia is felfedezhető: ecce ugye bennünk volt, aztán kigyütt

Új számítógépem van. Ez az első kompjúter, amit a magaménak (ill. kis családoménak) mondhatok; az eddigi nálam lévő céges volt, az az előtti meg egy örökölt, ősrégi P1-es.

A céges masina makrancos darab hírében állott, türelmet igényelt, de nálam gyakran elszakadt a cérna. Ezenkívül rendkívül lármás példány volt, éjjeli használata nem egyszer családi vitát kavart. Ellenben az új maga az álom. Amikor párhuzamosan használtam őket, adatmásolás végett, feltűnően nagy zaj-különbséget tapasztaltam közöttük. A régi száz decibellel üvöltött, a friss szerzemény a lágy tavaszi szellő hangját idézte bennem. Míg a levetett darab állandó lefagyásaival próbálgatta béketűrésem határát, utódja remekül futtatott bármely programot.

Hamar helyet is cseréltek. Ahogy helyreállt az Internet-kapcsolat új kedvencemen, elfoglalta elődjének helyét. Már az első bekapcsolásnál felemelte a hangját. Aztán a rendkívül fontos Winamp futtatását tagadta meg, aztán jött az első reset.

Vajon létezik lélekvándorlás a számítógépeknél?

Asszem nem kell túlmagyaráznom a dolgot, jó dolog egy idegen nyelv tudása. Tudás alatt most azt értem, hogy képesek vagyunk úgy befogadni az írott és a beszélt szöveget, hogy nem kell rajta gondolkodni, a megértési folyamat automatikusan megy végbe.

Úgy jön ez ide, hogy van néhány film, amit nem tudok megnézni, mert nem létezik hozzá magyarítás. Szinkron nem készült, a feliratgyártók szeme elé nem került, vagy pedig nem tartották fontosnak lefordítani. Valamilyen úton-módon hozzám kerültek (dc vagy torrent), azóta is itt figyelnek a gépemen, arra számítva, hogy megtekintem őket.
Jelenleg két alkotás vár a sor(s)ára, a New Rose Hotel és a Moontrap. Az előbbi film a hasonló című William Gibson novella alapján készült, magyarul az Izzó Króm novelláskötetben jelent meg (Valhalla, 1997). A gyűjtemény jól sikerült darabokat tartalmaz, és igazság szerint jobban tetszenek, mint Gibson regényei. Bár nem tudom, egy tizenpár-oldalas írást mennyire lehet színvonalasan másfél-két órás mozifilmmé nyújtani, azért megnézném.

A Moontrap-ról ennyit nem tudok, bele-belekukkantottam, ránézésre hard sf lehet (ami ugye jó), Holdas, szkafanderes, idegenűrhajós. Szintén nem leltem hozzá magyar szöveget.

Úgyhogy több megoldás kínálkozik a számomra: szótárral az ölemben nézem meg őket (k*rva izgalmas), megkérek egy angolul jól beszélő havert, hogy szinkrontolmácskodjon, gyorstalpalón felsőfokúvá upgrade-elem magam, vagy reménykedem, hátha valaki előbb-utóbb csinál hozzájuk feliratot.