'Gyermeknevelési Tanácsadó' kategória archívuma.

Az ész a fontos

A hippikorszakban születtem. Biztos sok előnye van e ténynek, ellenben én egy komoly hátrányt voltam kénytelen elszenvedni. Történetesen közvetlen felmenőim is hippinek gondolták magukat, így kézenfekvő volt a kis Szabolcskát a lázadás jegyében harcba küldeni.

A szembenállás többféleképpen jelentkezhetett, rajtam szerencsétlen módon a hosszú haj viselésének átka csapódott le. Apám (a főhippi) tabuként kezelte a hajnyírás fogalmát, és bár ma már nem érint közvetlenül, megkésett Lennonként még manapság is akként kezeli, nem véve észre, hogy még Szörényi Levente is a rövidre esküszik jó húsz éve. Azonban a hetvenes években még szimbiózisban éltem a szüleimmel, és ők, gondviselőként legfeljebb a szemöldök vonalában engedélyezték a fejszőrzet ritkítását, ami idétlen apródfrizurát eredményezett.

Akkor még természetes-szőke voltam; s mikor ártatlan, aranybarna szemeimet a nagyvilágra nyitottam, mindenki áhítattal rebegte: milyen szép kislány!

Persze, furcsa volt, hogy a többi zsivány rövid hárét viselt, de megnyugtatott a tény, hogy a szüleim a Világ Legokosabb Emberei, és tudják, mit csinálnak. Amikor a haverok arról faggattak, miért e hosszú haj, csak tudálékosan mosolyogtam, holott fingom se volt, miért kell lánynak látszanom.

Ahogy múltak a nyolcvanas évek, egyre kevésbé viseltem a szülői terrort. Bár otthonról tudtam, hogy felnyírt frizurát csak a buzik hordanak, azért megkísértett a gondolat, hogy miként állna nekem Dave Gahan haja. A kilencvenesekben aztán kipróbáltam, és úgy is maradtam.

Tehát mikor nemrég anyám azt kérdezte: ugye hagyjátok Mártonka haját hosszúra nőni, válasz helyett a nullásgépért nyúltam.

Mert tudjátok: az ész a fontos. Meg a haj.

 

resize-of-dsc_0722.JPG

2008. Európa.

Az elmúlt éjjel Babának felszökött a láza. Nem olyan csip-csup hőemelkedésnek tűnt; rázta a hideg, vörös volt az arca, a hőmérőt 38 fokig tűrte a hónaljában. Hamar megszületett a döntés: irány az orvosi ügyelet!

A modernnek, barátságosnak nehezen titulálható siklósi kórházban egy kedvesnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető nővér fogadott, majd felébresztette az ügyeletes orvost. Az a legkisebb odafigyelés és jóindulat nélkül beledöfött Marci combjába egy szurit, még arra sem vette a fáradságot, hogy a vattát utána odaszorítsa, vagy odaragassza, mára be is kékült. Minden mozdulatán látszott, minél hamarabb túl akar esni rajtunk, hogy visszamehessen aludni. Meg se hallgatott, elhadarta a felírt gyógyszerek adagolását, majd eltűnt.

A következő meglepi a gyógyszertárban ért: az ügyeletest nem lehetett elérni. Gondolom, a legnagyobb nyugalomban aludt, holmi csengetés nem zavarta. Reggel egy kipihent patikussal találkoztunk ugyanott, aki közölte, hogy légköri zavarok (sic!) miatt általában nem működik a csengője. Anyád.

Elhiszem, hogy Mengele, majd Mangalica működése után minden a legnagyobb szarban van, fejetlenség, káosz és pénztelenség uralkodik az egészségügyben. De kedves doktor- és asszisztensnő, tisztelt patikus uram! Valaha valamire felesküdtetek, és ezt kurvára nem kéne elfelejteni!

2008.,  Európa

Az új haver

Ha Anakinnek lehet ilyen haverja, akkor Mártonnak is.

grafika1.jpg

Baba választ.

Jól indult a napom: ma nem kell dolgozni mennem (illetve kell, de a másik helyre és csak délután). Viszonylag sokáig aludtam, majd kihasználtam a szabadidőt és a napos délelőttöt. A babát betettem az autóba, és elmentünk egy hipermarketbe. Még tanakodhattam is, melyikbe menjünk, mert egy kisvároshoz képest meglepő mennyiségű nagyáruház képviselteti magát nálunk.

Egy ilyen munkanap-szombat délelőttjén szinte csak a setétebbik rassz képviselői válogatnak a teszkóban, meg én. Előbbi népcsoport jelenlétét mondjuk már a parkolóban levágtam, lévén tele volt új Swiftekkel. A helyi Suzuki-kereskedés alighanem csődbe is menne nélkülük; a 120 hónap és az előleg nélküliség varázslatos elegyet alkot, és rendkívül kívánatossá teszi számukra a portékát.

Bent egy jót kocsikáztunk Marcival; számára igazi autós élmény a bevásárlókocsiban ülni, főleg, hogy apa másnapos, és brümmögve ide-oda szlalomozik. Vettünk a babának háztartási kekszet, meg almát. Utóbbi termék válogatásánál megkérdeztem egy gyümölcsöt pakolászó eladóhölgyet, hogy melyik fajtát ajánlja, ha puhábbat keresek.

– Nem tudom – mondta, miközben rám sem nézett, majd elosont. Így jonagoldot vettem, mert tetszett a színe. Persze vettem sört is, mert sört mindig kell venni.

A játékosztályon elővettem nagyszerű szülői képességemet, és csak egy kisautó vásárlását engedélyeztem Mártonnak (fiam ugyanis autórajongó). Elétettem kettőt, egy sárga Cayenne-t, meg egy piros Minit, majd választásra szólítottam fel. Baba elővette nagyszerű választási képességét, és igyekezett mindkettőt megragadni egy kézzel. Végül a Mini mellett döntött; úgy tűnik, bukik a piros autókra, mert ez már a harmadik.

 besm.jpg

(szerencsére a teszkós kisautók pénztárcabarát vételárral bírnak. Minőségük mindemellett meglepően jó. A régi Matchbox-rajongók sírva konstatálják, hogy ha a klasszikus márka ilyet produkált volna fénykorában, bizonyára nem megy csődbe)

Computer Security System

Új kategóriát nyitottam: a Gyermeknevelési Tanácsadóban Mártonka (a kisfiam) ténykedését, valamint szüleinek (azaz a zasszony és én) válaszreakcióit fogom elemezni. Szigorúan gyakorlati tanácsok szerepelnek e helyen, a nagybetűs Élet diktálta problémák és megoldásaik. Dr. Spock bekaphatja.

Márton 14 hónapos. Már most erősen érdeklődik a számítástechnika vívmányai irányába; ez egyelőre a nagy, fényes ON/OFF, és a kisebb, de szintén fényes, és ezáltal igen vonzó Reset gomb heveny nyomkodásában merül ki – mindkettő szem- és mancsmagasságban helyezkedik el. Mivel nem használt a szép szó, az ütlegelést meg nem tartom szerencsés nevelési módszernek, egy biztonsági rendszer kiagyalását tartottam célravezetőnek.

Az elkészítéséhez szükség volt néhányszor tíz centi dekorfóliához (ezt a munkahelyemről lovasítottam meg), csíkokra vágva és a megfelelő helyre ragasztva bevált szisztémát alkotnak. A gombok kis mélyedésben lapulnak, így a feszes fólia ellenáll az apró, kíváncsi ujjacskák matatásának.

Felmerülhet a kérdés: a szülők vajon hogyan képesek működésre bírni a kompjútert? Talán leginkább itt érhető tetten az alkotó zsenialitása: a fólián, a gomb közepével szinkronban milliméter törtrészével mérhető nyílást biztosított, ahol egy fogvájó benyomásával elindítható a gép.

h1.jpgh2.jpg





SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu