Csak egy gyors áttekintés, legutóbbi film/könyv élményeimről.
District 9. Az alaphelyzet: idegenek élnek a Földön, egy gettóban; jelenlétük feszültséget kelt a johannesburgi polgárok körében. Nem is írok többet, nem akarok spoilerkedni. Majdnem tízes a film, teljesen rendben van, leszámítva néhány előre látható megszokott sémát. Kicsit sok a lövöldözés. Az elején a kézikamerás blokk baromi jól van megkomponálva. Cseppet féltem a beharangozók miatt, valami szokásos fehéremberes-önmarcangolós hülyeségre számítottam, de szerencsémre nem keltettek bennem bűntudatot az Apartheid/Amistad/Auschwitz/az indiánok miatt. Néha azért hőseink nem bírnak magukkal, és elmennek szabadítani, meg megmenteni. Az idegenek jól mutatnak, profin kidolgozottak, nem ijesztgetési céllal tartják őket a filmben. Nincsenek idétlen hirtelenvágásos beszaratások, de egészében jellemző az alkotásra az öncélú jelenetek szinte teljes mellőzése.
Abszolút ajánlom megnézésre!
Pandorum. Röviden megfogalmazva: a Pandorum egy rakás szar. Teljességgel Event Horizon utánérzés (az se tetszett. Ez azt jelenti, hogy akinek az bejött, talán ez is be fog). Egy űrhajóban ébredünk, az valahonnan valahová tart, közben meg idétlen lények kergetnek. Értelmetlen zagyvaság. Főhősünknek el kell jutni a vezérlőbe, hogy ott történjen valami. Jön a csöcsös lány, meg az öreg, meg valami maori, és össze is áll a hős négyes (egyszer ezt már valahol fejtegettem. Egy ideális hollywoodi csapat négytagú, alapvető összeállítása: főhős, jónő, öreg, meg egy furcsaság [robot, erős néger, vicces japán, Csubakka, stb.]).
David Brin: Dettó (Kiln People). Nem tudtam, mire számítsak; az első pár fejezet után semmi jót se vártam. De jól esett kellemesen csalódni! Nagyszerű mű, több síkon elgondolkodtat; már az alapvető felállás (alig dolgozik valaki, mindenki másolatokat dolgoztat maga helyett) is egy sereg folyamatot indít be agytekervényeinkben. Totális egyéni és társadalmi átalakulást vált ki a technológia és a szerző briliánsan fejti ki számos nézőpontból. De a könyv kábé felétől beindul az agyvihar, filozófiai, vallási tanok is előkerülnek – ezekhez remek hátteret ad a történet. Nagyon ajánlom.
Úgy látszik, mint a filmeknél, egy ilyen, egy olyan lesz a könyveknél is: sajnos irgalmatlanul szenvedtem Arthur C. Clarke Mélység c. opusa olvasása közben. Fel sem fogom, mi értelme volt kiadni egy ötvenéves ifjúsági regényt 2010-ben (de, tudom: Clarke neve elad a kötetből háromezer példányt). A szerző iránti tiszteletből kérek mindenkit: ne olvassa el!
Robert J. Sawyer: Flashforward. Ettől is megrettentem az elején, annyira gyengén megírt az első néhány fejezet, olybá tűnt, mint egy rossz film forgatókönyvének vázlata. Aztán belejöttem, olvasmányos, érdekes. Röviden: a Cern egyik kísérlete balul sül el, és az emberiség bepillantást nyer a saját jövőjébe. Tulajdonképpen arról van szó, hogy lehetséges-e változtatni az ott látottakon, vagy el kell fogadni tényként. Előkerül Schrödinger macskája (mondjuk, amit a témában el lehet mondani, Greg Egan már megtette a toptízes Karanténban), meg a sors, mint jövőformáló erő. Egész jó a regény, bár én Theo kálváriáját úgy ahogy van, kihagytam volna (főleg az alagutas akciórészt, brrrr). Egyszer olvasható.
(elnézést a csapongó stílusért, siettem)